Egy ikerház alsó szintjét vizsgáltuk meg alaposan.
Piciny alapterületen nagyon fontos, hogy meglegyen mindennek a helye, a hozott bútorokhoz igazítsuk az adottságokat.
A hálószoba egyik falát megnyitottuk, fix osztott üveges és tolóajtós megoldással látványban az élettérhez kapcsoltuk.
Ekkora területen a 10 cm is sokat számít, ezért a hálószobából nyíló gardrób helyiség fala helyett egy szabadon álló gardróbszekrény javasoltunk.

A szekrény 235 cm magasságú, nem zárja le a mennyezetig a teret, így tudtunk kicsit csalni és nagyobbnak érződik a helyiség.
A bútor hátfalát asztalos szerkezettel megerősítve polcozni, dekorálni is lehet. A sok megkötés ellenére kreatív ötletekkel egységesebb és tágasabb lett a térélmény.

 

A Megbízó kérése:

– a fürdőszobába szeretné a mosógépet is elhelyezni és zuhanyzót is
– konyhába lehetséges berendezési variációit megmutatni
– nappaliba meglévő média szekrényt és könyves szekrényt szeretné elhelyezni

 

Mit módosítottunk?

– a fürdőszoba ajtó helyzete nem volt megfelelő a pici helyiség berendezéséhez
– a konyha melletti közlekedő nagyon zárt és keskeny. A hálószobát 220 cm szélességben megnyitottuk és osztott üveges, tolóajtós egyedi nyílászárót terveztünk. A hálószoba ajtaja mindig nyitva, az üveges falnak köszönhetően a tágasabb a térélmény.
– a gardrób helyiség bejárata az ágy mellé került. A gardrób szekrény hátfalát dekorálva nem szükséges falat húzni a két helyiség közé, így helyet nyertünk a pici hálószoba javára.
– a konyhában nincs konyhasziget kialakítás, az étkezőasztal itt kapott helyet, így a nappaliban nagyobb a hely
– a konyha záróeleme a közlekedő felé néző egyedi üveges tálaló szekrény, aminek az alsó kialakítása cipőtárolásra is alkalmas. Ez a bútor köti össze az előszoba szekrényt, így a közlekedő felől nem a bútorok oldalát látjuk.

 

Mit módosítottunk?

– a fürdőszoba ajtó helyzete nem volt megfelelő a pici helyiség berendezéséhez
– a kazán helyzetét módosítottuk, hogy a beépített háztartási szekrényből könnyen hozzáférhető legyen
– a konyha melletti közlekedő nagyon zárt és keskeny. A hálószobát 220 cm szélességben megnyitottuk és osztott üveges, tolóajtós egyedi nyílászárót terveztünk. A hálószoba ajtaja mindig nyitva, az üveges falnak köszönhetően a tágasabb a térélmény
– a gardrób helyiség bejárata az ágy mellé került. A gardrób szekrény hátfalát dekorálva nem szükséges falat húzni a két helyiség közé, így helyet nyertünk a pici hálószoba javára.
– ennél a hálószoba elrendezésnél a terasz ajtó nyításirányán változtatni kell
– a konyhában nincs konyhasziget kialakítás, az étkezőasztal itt kapott helyet, így a nappaliban nagyobb a hely
– a konyha záróeleme a közlekedő felé néző egyedi üveges tálaló szekrény, aminek az alsó kialakítása cipőtárolásra is alkalmas. Ez a bútor köti össze az előszoba szekrényt, így a közlekedő felől nem a bútorok oldalát látjuk

 

Mit módosítottunk?

– a fürdőszoba ajtó helyzete nem volt megfelelő a pici helyiség berendezéséhez. A kazánt sikerült a garázsba tenni, így ezzel az elrendezéssel lett a legoptimálisabb a helyiség.
– a konyha melletti közlekedő nagyon zárt és keskeny. A hálószobát 220 cm szélességben megnyitottuk és osztott üveges, tolóajtós egyedi nyílászárót terveztünk. A hálószoba ajtaja mindig nyitva, az üveges falnak köszönhetően a tágasabb a térélmény.
– a gardrób helyiség bejárata az ágy mellé került. A gardrób szekrény hátfalát dekorálva nem szükséges falat húzni a két helyiség közé, így helyet nyertünk a pici hálószoba javára.
– a konyhában a konyhaszigetes elrendezés bárszékes reggelizőpulttal kényelmes és elegendő tárolóhelyet biztosít
– a konyha záróeleme a közlekedő felé néző egyedi üveges tálaló szekrény, aminek az alsó kialakítása cipőtárolásra is alkalmas. Ez a bútor köti össze az előszoba szekrényt, így a közlekedő felől nem a bútorok oldalát látjuk.
– a nappali részbe került az étkező, így kevesebb hely maradt kanapénak, de elegendő ahhoz, hogy a négy tagú család kényelmesen elférjen.
– egy pengefallal megtoldottuk a nappali falát, hogy a már meglévő médiaszekrény és könyves szekrények elférjenek.